Fagyasztott torta
Ennek a tortának csak a neve az, hogy fagyasztott, de valójában hűtóben kell tárolni lehetőleg egy éjszakát fogyasztás előtt.
Hozzávalók:
12 dkg vaj
12 dkg cukor
5 db tojás szétválasztva
200 gr étcsokoládé
2 kávéskanál zselatinpor
piskóta alap
3 dl tejszín
Elkészítés:
A torta alapját készítheted babapiskótából, kekszből, vagy saját sütésű piskótából. Nekem az vált be, hogy a piskóta tekercshez való vékony lapot sütök, kivágom belőle a kerek formát, ami pont beleillik a tortaformámba és a maradékból csíkokat vágva oldalt is kibélelem a formát. Ebbe töltöm aztán bele a krémet, ami a következő módon készül:
A vajat a cukorral habosra kevered majd egyenként hozzáadsz 5 tojássárgáját. A csokoládét megolvasztod gőz fölött vagy mikróban alacsony fokozaton. A zselatint kevés vízben elkeverve felmelegíted lassan, majd hagyod egy kicsit kihűlni. A vajas keverékhez hozzáadod először a csokoládét aztán a zselatint, legvégül pedig az 5 tojás felvert habját. A habot óvatosan, csak kézzel szabad belekeverni, nehogy összetörjön.
Tálalás előtt a lehűtött tejszínből kemény habot versz (habfixálóval segíthetsz neki, hogy kemény legyen), kiveszed a tortát a formából és szétteríted a tejszínt a torta tetején. Tálaláskor rájössz, hogy rögtön kettőt kellett volna csinálnod, mert egy pillanat alatt elfogy.
Elkészítés bonyolultsága:
Közepes
Elkészítési idő:
...
|